~első rész

                           ~Moments~

Hát.Sziasztok megjöttem az első résszel remélem tetszeni fog.
Ha elolvastad kérlek írj komit.(csak hogy egyáltalán el kezdjem e íni a következő rész)
Előre is elnézést kérek a helyesírási hibákért( telefonról érdekes volt megírni.)                            
                                                  Puszi:Ali



Sziasztok a nevem Alison McLarens.
15 éves vagyok.A legjobb barátnőm Nicole Martinez.Ez a történet az életemet mutatja be.



Tudjátok az életben mindíg eljön az a pillanat,hogy egyedül kell talpra állnod.Ahol már senkire sem számíthatsz.
Kiabálhatsz üvölthetsz de segítséget semerről nem kaphatsz...Vagy mégis.
A segítség mindíg a legváratlanabb helyről a legváratlanabb pillanatban jön.

~2013 Nyár végén
-Ez a nyár is hamar elment ugye Nicole??
-Igen Ali,sajnos.Holnap suli.:/
-Jaj.Ne is mond..nagyon nincs hozzá kedvem
-Nézd a jó oldalát bepasizunk.:)
- Ja valószínű egész nyáron egy lélek sem nézett rám..Viszont neked biztos sikerül.
-Remélem.modta és sóhajtott.
- Nemsokára kiderül.
-Igaz.Jesszus hány óra??
-Fél nyolc.Miért??
-Basszus rohannom kell anya azt mondta,hogy hétre legyek otthon.
-Jójó rohanj sziaa.nevettem
-Szia holnap találkozunk.

~Másnap
Nicole-val megbeszéltük jogy a suli előtt találkozunk.
-Szia.
-Szia.
-Félek...
-Nyugi nem lesz semmi gáz.
-Remélem.
Mikor bementünk az épületbe döbbenten néztünk körbe,rengetegen voltak.
-Ha itt nem pasizok be akkor sehol.
-Nicole- szóltam rá de elnevettem magam, hogy tud állandóan csak a pasikra gondolni?
Bementünk az osztályterembe ahol már szinte mindenki bent volt.Az első nap nem telt valami izgalmasan.Csak négy osztályfőnöki volt aztán mehettünk is haza.
Mikor hazaértem megcsörrent a telefonom.Nicole hívott.
- Mid maradt nálam?? Kérdeztem nevetve de amikor meghallottam hogy sír megdöbbentem.- Nicole mi történt??
-Én...-elsírta magát-át udnál jönni?
-Félperc-kinyomtam a telefont a házukig vezető utat futva tettem meg.
Egyből bementem hozzá.Az ágyán feküdt és sírt.
-Mi történt ? Mi a baj??hosszu percekig nem válaszolt de hirtelem megszólalt
- Elfogunk költözni- megint elsírza magát lassan már én is a sírás hatrán álltam.
-De..de mikor hova miért??
-Egy hét mulva.Londonba apu új állást kapott-ekkor már nekem is patakokban folytak a könnyeim.
-Éppen elkezdtem a rohadt sulit erre elköltözünk ..még pasim se lett - itt elnevettem magam,hogy még most is ez a legnagyobb baja tipikus Nikole.
-Majd kint összejössz valami helyes pasival.
-elmosolyodott-
-És veled mi lesz??

~Nicole volt az egyetlen személy az életemben akire számithattam,támaszkodhattam történjék bármi. Ő volt az egyetlen aki minden tudott rólam és az életemről és most elmegy.Hát igen...nagyon jó kérdés volt hogy mi lesz velem?! Őszintén ezt még én sem tudom~

-Ne aggódj megleszek.
-Minden nap hívlak és írok neked meg ígérem.
-Én is neked,iszonyúan fogsz hiányozni.
-Te is nekem.-ölelt meg
-Nicole megfulladog- elnevettük magunkat
Utána még órákon keresztül beszélgettünk arról,hogy mi lesz.És hogy mit csináljunk abban az egy hétben míg el nem megy.Megbeszéltük hogy elmegyünk minden olyan helyre ami fontos nekünk.Aztán szépen lassan álomba merültünk.

~A következő pár nap iszonyat gyorsan eltelt.Minden helyre elmentünk és remekül szórakoztunk.Megbeszéltük hogy a költözés előtt egy nappal náluk alszom.És segítek elpakolni a dolgait.
-Héé Nikol erre emlékszel?? mutattam felé egy kiskori képet amin bigyorgunk de fogunk alig van
-Hát persze,bár itt maradhatnék veled.
Szépen lassan befejeztük a pakolást és már elég késő volt.Lefeküdtünk aludni Nicole korán bealudt.De én egyszerűen nem tudtam elaludni.Fájt a tudat hogy az egyetlen fontos személy az életemben elmegy.Londonba..itt hagy teljesen egyedül.Végül szépen lassan álomba sírtam magam .

~Reggel korán kektünk mert 9 kor indultak.A hasam végig görcsben volt féltem,rettegtem attól bogy őt is elvesztem.De megígértük egymásnak,hogy mindennap beszélünk vagy üzenünk a másiknak.Mélyen legbelül tudtam,hogy nem lesz ugyan olyan.
Eljött a búcsú pillanata megállás nélkül sírtam.Szorosan megöleltük egymást.Megígértem neki hogy soha nem fogom elfelejteni.
-Nikole mennünk kell- szólt Nikole anyukája
-Jó rendben egy pillanat.- még egyszer megölelt-ígérd meg hogy hívsz amint bepasiztál.
-Igenis kapitány-elnevettem magam-te is hívj ha meghóditasz valami angol ficsúrt
-Hiányozni fogsz.
-Te is nekem.
~Nikole elindult az autó felé intett egy utolsót és beszállt.Csak néztem ahogy elmegy.Hosszú perceken talán órákon át bámultam abba az irnyba amerre elhajtottak.
Elmentek végleg.Ki tudja mikor láthatom újra.Leültem a lépcsőre és elgondolkodtam azon hogy most mi lesz velem hogy élem túl egyedül ezt a négy évet..